Gyerekkorában legfeljebb a zánkai úttörőtáborban és a dunaújvárosi nagymamájánál nyaralt Vida Tünde. Nyolcadikosként lépte át először a határt, amikor Csehszlovákiába vitték őket osztálykirándulásra. Következő külföldi útján, már felnőttként, ismét a szlovák hegyeket vették célba. – Nagy kaland volt két kicsi gyerekkel. Úgy túráztunk a hegyekben, hogy a kisebbik fiamat még a hátamon cipeltem – emlékszik vissza a hegyekkel kötött életre szóló barátságának első, még ösztönös pillanataira. A Médiakapcsolatok Osztály vezető kommunikációs szakértője a különböző paksi médiumokban végzett szakmai munkája miatt több európai országba, így például Finnországba és Skóciába is utazhatott tudósítóként. Nukleáris újságíróként eljutott Kínába a Tianwan Atomerőmű indítására, Murmanszkba, az orosz kikötővárosba egy atomjégtörőre, illetve Japánba egy évvel azután, hogy cunami pusztított Fukusimában. – Láttuk a cunami és földrengés nyomait, de jártunk Hirosimában is, ahol lehetőségem volt interjút készíteni egy túlélővel – idézi fel. Hozzáteszi, egy nukleáris területen dolgozó újságírónak ezt látnia kell, mint ahogyan azt is, miként épülnek az új erőművek. Ennek okán azt reméli, hogy lesz alkalma elutazni Akkuyuba, ahol egyszerre négy blokkot építenek.

A hivatalos utakkal párhuzamosan „szivárogtak be az életébe” a családdal, barátokkal közös utak. Markáns eleme a kirándulásainak a lovaglás, már több ízben részt vett a Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklaton Erdélyben, ahol csaknem 100 kilométert tesznek meg lóháton két nap alatt.

Tünde nem riad vissza az extrém kihívásoktól sem, mostanában egy kalandtúrákra szakosodott utazási iroda által szervezett túrákon is gyarapítja élményeit. – Csoportos túráik egy része kifejezetten a teljesítményről szól. Az ő szervezésükben voltam a Bükkben szilveszteri digitális detoxon, aminek lényege a túrázáson kívül, hogy nem volt térerő, illetve velük fedeztem fel Grúziát, Kirgizisztánt, idén pedig Madeirát. Rendszeresen böngészem az ajánlataikat, elsősorban olyan utak érdekelnek, ahol van kihívás is. Azt persze nehéz egy honlap alapján „belőni”, hogy mi az, ami nem haladja meg a teljesítőképességemet – fogalmaz. Példaképpen hozza fel élete első sziklamászását. Tavaly ősszel a kirgiz úton kovácsolódott csapattal Szlovákiába mentek egy via ferráta túrára. – Felületesen néztem meg a túra leírását és arra gondoltam, hogy ha kezdőknek is ajánlják, simán menni fog. Az kiderült, hogy tériszonyom nincsen, de olyan kemény volt, azt hittem, belehalok – meséli. Kirgizisztán kapcsán éppen ellenkezőleg érzett, már hetekkel korábban aggódott, hogyan fog tízkilós hátizsákkal felmászni négyezer méteres magasságba. – Még az is megfordult a fejemben, hogy lemondom. Kár lett volna! Rettenetesen nehéz volt, de életre szóló élménnyel lettem gazdagabb – jegyzi meg.

Természetesen sok minden múlik az útitársakon. E tekintetben szinte kizárólag pozitív élményei vannak. Magát maceráktól mentes, alkalmazkodó útitársnak látja, akit egy dologgal lehet csak kibillenteni a hangulatából: a semmittevéssel, ami otthon is végezhető. – Olyanokkal szeretek utazni, akik nem igényelnek külön istápolást, aktívak és hasonló a dinamikánk. Én feltalálom magam egy sátorban és az ötcsillagos hotelben is – mondja Tünde. 

Bakancslistája – bár ilyet valójában nem vezet – folyton változik. Szívesen fedezné fel a többi szovjet utódállamot, szeretné látni a norvég fjordokat, a Feröer-szigeteket, New Yorkban az őszi köntösbe öltözött Central Parkot, érdeklik az ázsiai országok. 

Mostanáig 42 országban járt, valahol már többször is, de mégsem érheti az a vád, hogy csak külföldön szeret világot látni, kalandokat gyűjteni. Hiszen idehaza is rendszeresen kirándul. Rengeteg kedvence van, így közvetlen környezetünkben az Ürge-mező, Cseresznyés, a Tengelici erdő, de szívesen megy a Mecsekbe, a Duna és holtágai partjára, a Rám-szakadékba vagy éppen várakat felfedezni Észak-Magyarországra. S bár hivatalosan nem itthonnak számít: Erdélybe, ahova évente többször is visszatér nemcsak a tájak, hanem az emberek miatt is. Kirándulásairól közösségi oldalán „csodás tájak karnyújtásnyira” mottóval tesz közzé képesbeszámolókat. Képeit egy-egy túranap végén átválogatja, feltölti az internetre, de egy-egy izgalmas útról fotókönyveket is készít, mert hiába a digitális világ, ő azt vallja, hogy egy könyv sokkal nagyobb élményt ad.