Mindig lenyűgözte a japán kés- és kardművesség Schneider Pétert. Mint esztétikai élmény ragadta magával. Majd, amikor egyetemi évei alatt megértette, hogy mi mögötte az anyagtechnológia, miként hasznosíthatók az acélok e téren, hogyan kovácsolnak késeket Európában, akkor méginkább felkeltette az érdeklődését. A csákvári származású fiatalember késkészítő karrierje udvarukon indult nagy nehézségek mellett kis eszközigénnyel. Később édesapjával egy műhelyet épített, és – mivel a Műszaki Egyetemen energetikai mérnök és okleveles gépészmérnök diplomát szerzett – a saját tervei alapján magának gyártotta le a csiszológépet, kalapácsgépet, kovácsprést és egy kohót is. Péter önmegvalósításként tekint a késes szakmára, melyben mesterek nélkül, a saját hibáiból tanulva képezi magát lassan nyolc éve. Különböző fórumokon keresztül mindig kap visszajelzéseket, követi a trendeket, így lassan kifejlesztette egyedi stílusát.

– Ha az interneten a jó irányba tapogatózunk, akkor az ott közzétett tudást igenis a magunk hasznára tudjuk fordítani – erősít rá a világháló nyújtotta lehetőségekre. Korábban opció volt, hogy ez lesz a főállása is, de akkor mérnöki ambícióit nem tudta volna teljességgel kiélni. Nagy álma volt ugyanis, hogy az évszázad műszaki beruházásán dolgozhasson, így két és fél évvel ezelőtt nem habozott, párjával, Dórival együtt Paksra – a számukra addig teljesen ismeretlen vidékre – költözött, hogy a Primerköri Gépészeti Osztályon lehessen aktív részese a projektnek. Rájött, hogy akkor formálhatja legjobban a maga ízlésére termékeit, ha azt a legelső mozzanattól a legutolsóig ismeri. Ezért döntött úgy, megjárja a rögös utat és ő kovácsolja a pengéket, készíti el a markolatokat, tokokat is, így tarthatja kézben a folyamatokat. – A bőrözésbe félve fogtam bele, de jól sült el – meséli, majd a markolatok kapcsán hozzáfűzi –, nagyon sok természetes anyagot használok, viszont ezek nem minden alkalmazási környezetben állják meg a helyüket, vannak erre sokkal jobban kitalált műszaki anyagok, amik ugyan mesterségesek, de jobban megfelelnek az adott feladatra. Péter hobbijának tárgya szúró, vágó, éles eszköz, mégis úgy mesél róluk, mint egyéniségekről.

– Elsőként el kell döntenünk, hogy mire szeretnénk használni a kést, meg kell találni a végső geometriát. Ehhez hozzászabjuk a kiindulási anyagokat, meghatározzuk a munkafolyamatokat, beletesszük a tudásunkat, energiánkat, stílusjegyeinket, élünk a művészi szabadságunkkal, és a végén reménykedünk, hogy meg fog felelni a felhasználási profilnak – részletezi a kicsit sem egyszerű gyártási folyamatot. Magának készített már bicskát is, de másnak nem. Mivel az másfajta tervezési filozófiát és megmunkálási módszereket igényel, így annyira nem találta meg benne önmagát, mint a fix késekben. 

Azonban bárdokat gyárt állatfeldolgozáshoz. – Ezek az eszközök levetett kamion-laprugókból készülnek. Ideális, tökéletes anyag hozzá. Nagyon jó érzéssel tölt el, ha valami rozsdás, haszontalan dologból szép és használható eszközt alkothatok. Mégiscsak szebb, mint beolvasztani – meséli lelkesedéssel. Hasonlóan újrahasznosítással, egy hozzávetőleg hetvenéves, szép családi emlékeket őrző reszelőből – textúrájának megtartásával – készített bontókést. Ezáltal egy korábban csak falon lógó tárgynak új funkciót adott a múlt egy darabjának megőrzése mellett. Péter örülne, ha márka lenne műveiből, de a jelenlegi körülményei közt még nincs rá kapacitása, hogy megvesse lábát a nagy védjegyek közt, tán a jövőben. Most annyi is elég neki, hogy a köztudatban már ismerik, mint Schneider, a késes, és még a munkahelyén is így becézik. Családja és felesége a kezdetektől nagyon támogatja törekvéseit. Sőt, Dórival együtt is kovácsolt már pengét, amit a konyhájukban használnak. Szerencsére, náluk nem áll meg a kés a levegőben.