Magyar András – munkavédelemben nem alkuszom meg

2020.06.30. 6:11
A biztonság és a munkavédelem terén nem alkuszik Magyar András. Alapelve, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lehet háttérbe szorítani a szabályokat, mert a dolgozók testi épségének megóvását szolgálják. András az elmúlt három évtized során Panamától Nigériáig, a világ számos pontján gyarapította szakértelmét, amivel a Paks II. Zrt.-nél örömére magyar erőmű építését támogathatja.

A Műszaki Igazgatóság Általános Műszaki Osztályának vezető technológiai munkavédelmi szakértőjeként Magyar András alapfeladata a beérkező kiviteli tervdokumentumok munkavédelmi szempontú értékelése. Ez praktikusan annyit tesz, hogy kollégáival együtt ellenőriznie kell, a dokumentumokban minden munkabiztonságra vonatkozó előírás megfelel-e a magyar jogszabályoknak, illetve azt, hogy a fővállalkozó ennek hogyan fog majd a kivitelezés során érvényt szerezni. A munkafolyamatokhoz kapcsolódóan biztonsági egészségvédelmi terv készül, ami az alap munkavédelmi szabályokat tartalmazza. Ebben részletesen leírják, hogy milyen módon garantálják a dolgozók testi épségét, a munkabalesetek elkerülését. Ez minden fázisra kiterjed az anyagok szállításától az alapozási munkákon át a magasban történő munkavégzésig. Igazolnia kell a fővállalkozónak olyan aprónak tűnő részleteket is, hogy miként gondoskodik a közlekedési utak karbantartásáról, a „kiporzás” vagy éppen szállítás közben a leszóródás megakadályozásáról. Ugyanez a magasban történő munkavégzésnél egészen addig terjed, hogy meghatározzák, hogyan, mivel kell a területet körülhatárolni, vagy éppen a földmunkáknál azt, hogy miképpen előzik meg az omlást – részletezte a szakember. Akik megfordulnak a felvonulási területen, tudják, hogy András nemcsak a dokumentumokat bújja, rendszeresen felbukkan az építkezésen is. Így volt ez már a transzformátorállomás építésekor, és igaz ez az irodaépületek és a konyha-étkező kivitelezése kapcsán is. Munkavédelmi koordinátorként a megrendelő, azaz a Paks II. Zrt. érdekeit képviseli.

Ha biztonságosan dolgozol, hatékonyan dolgozol.

András hangsúlyozta, a biztonságért hozott áldozat jó befektetés, hiszen ha egy építkezésen munkabaleset történik, le kell állítani a munkát, csorbul a hatékonyság. Ráadásul még egy kisebb fajsúlyú esemény is rossz színben tüntetheti fel a céget. Éppen ezért vallja azt, hogy a munkavédelmi ismeretekre, azok oktatására minél nagyobb hangsúlyt kell helyezni, a legjobb védőeszközöket kell biztosítani a dolgozók számára, és – bár nem népszerű ilyet mondani – szükség van a fegyelmező eszközökre, a szabályok betartatására. És – mint kiemelte – az is elengedhetetlen, hogy a dolgozókban kialakuljon a biztonságtudat, ne kényszernek érezzék a szabályokat, a védőeszközök használatát. 


A szabályok az emberek védelmét szolgálják, betartásuk rutinná kell, hogy váljon.


Magyar András nem tudja megtagadni önmagát és elfeledni a munkavédelem terén töltött évtizedeket: már messziről kiszúrja, ha valaki nem használ hevedert, ha nincs megfelelően rögzítve. Számára egy építkezés területén hányódó csomagolóanyag sem pusztán szemét, hanem potenciális veszélyforrás. – Én vagyok a rossz zsaru. Nekem kell ellenőrizni, hogy betartják-e, ami a dokumentumban szerepel – mondta hozzátéve, nem tud elmenni a szabálytalanságok mellett. Még ha kívülállóként lát is egy építkezést, ott is azonnal „rááll a szeme” a szabálytalanságokra. Tréfásan hozzáteszi: azt tervezi, ha nyugdíjba megy, vesz egy nagyon-nagyon sötét napszemüveget, hogy ne vegye észre a hibákat.

Az apám a Borsodi Hőerőműben kilenc vezérigazgató mellett dolgozott sofőrként. Első kézből tudósított, ha baleset történt. Később ébredtem rá, hogy ennek szerepe volt abban, hogy nekem célommá vált, hogy elkerüljük a baleseteket.

A szakértő szerint mindig hatékony oktatásra, számonkérésre van szükség, s ha történik baleset, ki kell vizsgálni, azonosítani a veszélyt, kockázatot és azok valószínűségét. Úgy gondolja, hogy a kereteket mindig, minden beruházásnál le kell fektetni már a kezdetekkor. Le kell szögezni, hogy a fegyelmezettség alapelvárás, semmi nem írhatja felül a biztonságot az emberek védelme és a cég hírnevének megóvása érdekében. A munkavédelmi szabályok betartása, betartatása mindig a fővállalkozó felelőssége. Így van ez a Paks II. projektben is, de amellett, hogy az orosz kollégák felelőssége, a nukleáris terület nagyon érzékeny, a cég hírneve kiemelt fontosságú. Ezért az atomerőmű építése és a hozzá kapcsolódó tevékenységek során a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt fektetünk a munkavédelemre – húzta alá. Magyar András szakmai hitvallása sok országban és sokféle erőműben szerzett tapasztalatai alapján kristályosodott ki. Megfordult Panamában, Kazahsztánban, Szaúd-Arábiában, dolgozott víz-, gáz- és szénerőmű-beruházásokon. Három éve azért jelentkezett a Paks II. álláshirdetésére, hogy egy magyar erőmű építését támogathassa szakértelmével.

 

GREEN HELMET 

  • Karbantartó lakatosként kezdte pályafutását a Borsodi Hőerőműben, Kazincbarcikán, ahol pedagógus feleségével, Erikával ma is él. 
  • 1986-ban Moszkvában tűzvédelmi és biztonságtechnikai mérnöki, később munkavédelmi szakmérnöki diplomát szerzett. 
  • Négy nyelven beszél: magyarul, oroszul, angolul, spanyolul. 
  • A borsodi erőmű mellett „mindhalálig” kitartott, annak privatizálása után az amerikai AES konszern volt a munkáltatója, ahol 2007-ben, elsőként megkapta az Év biztonságtechnikai szakembere elismerést. 
  • Sikerként könyveli el az AES Tisza erőmű négy blokkjának felújítását, mert a kétéves projekt során csupán egy ujjtörés történt. 
  • 2000-ben kezdődött nemzetközi karrierje: Panamában, Spanyolországban, Szaúd-Arábiában, Marokkóban erőműépítéseken dolgozott, Grúziában, Kazahsztánban, Nigériában biztonságtechnikai felméréseken vett részt. 
  • Bulgáriában, ahol szintén munkavédelmi felelős volt, tizenhat nemzet dolgozott együtt. 
  • Nem egyszer kemény csatákat vívott hol a munkáltatókkal, hol a munkavállalókkal a biztonságos munkavégzés érdekében. 
  • A nemzetközi építkezéseken többnyire zöld sisakban tűnt fel, ezért gyakran csak így emlegették: „Green Helmet”. (Pakson a fővállalkozó standardjainak megfelelően piros sisakot visel.)