A fényképezésben, valamint saját forgatókönyv alapján készülő rövidfilmek gyártásában találja meg az alkotás örömét Kövi Gergely Péter. Előbbi jobbára magányos, nyugodt folyamat, elmondása szerint felér egy relaxációval. Utóbbi viszont komplex, sokszereplős projekt, amit Babai István barátjával közösen, kisebb-nagyobb stábbal körülvéve valósít meg. Az ő esete szerencsésnek mondható, hiszen hobbija részben összefügg a Médiakapcsolatok Osztályon vezető kommunikációs szakértőként végzett munkájával. Itt is összefoglalókat, háttéranyagokat, cikkeket ír, portrét, építkezést fotóz, drónnal légifelvételeket készít, videókat vág. Autodidakta módon tanulta a fényképezést. Az analóg korszak vívmányai nagyrészt kimaradtak az életéből, kivéve egy Smena típusú gépet, melyet tizenkét évesen kapott szüleitől egy moszkvai iskolai kirándulás előtt.  – Lenyűgözött a város, annyira, hogy végig lencsevédő sapkával a gépen fotóztam. Ez volt a karrierem csúcsa – teszi hozzá széles mosollyal az arcán.

A történtek végül nem tántorították el a fényképezéstől, amihez a digitális időkben fordult ismét komolyan. Nyomtatásban a Paksi Hírnök munkatársaként jelentek meg első képei. A helyi lapban közölt sajtófotókból akkori főnökei, Dávid Ildikó és Kovács Tibor kiállítást is szerveztek a Csengey Dénes Kulturális Központban. Több mint két éve a Paks 60 mm című fotóblog tölti ki szabadidejének kisebb-nagyobb részét. Ekkor pattant ki Gergő fejéből, hogy paksi köztereket, épületeket, szobrokat örökítsen meg egy különleges, 60 mm-es optikával. Elmondása szerint az objektív időutazásszerű élményt nyújt, egyrészt azzal, hogy kézzel kell állítani rajta mindent, másrészt a vele készült fotók a régi, XX. század eleji képek hangulatát idézik.

Völgyhíd a Gyűrűs felett. Fotó: Paks 60 mm / Kövi Gergely Péter

– Manapság a technikailag tökéletes, tűéles kép a trend, ezzel szembe mennek ezek a fotók. Épp a tökéletlenségük számomra a hozzáadott érték – mondja. Arról is mesél, hogy sokat dolgozott különféle projektekben, volt, hogy két-három fős csapattal, de akadt, hogy több száz emberrel együtt. – Akkor azt éreztem, hogy szükségem van egy saját miniprojektre, amiben megvalósíthatom magam, és ami csak és kizárólag rajtam múlik – indokolja blogja létrehozását.

Az Egyesült Államokban is felfigyeltek az egyedi hangulatú képekre. Egy objektívgyártó vállalat 2022 májusában a hét fotósának választotta a paksi alkotót. A digitális képkeret és az előhívott kép közül az utóbbit választja, hiszen az ember igényli a kézzel fogható dolgokat. Elárulja, nemrégiben kezükbe akadt az esküvői albumuk, és inkább annak nézegetésével idézték fel a nagy nap eseményeit, mint a DVD átpörgetésével. Egyébként a családi eseményeken igyekszik nem kattogtatni, mert a valóságban szeretne az ünnep részese lenni, nem pedig később, a fotók válogatásakor. A kisfilmekre rátérve elárulja, hogy annak idején Babai Istvánnal először nagyjátékfilmben gondolkodtak, de szerencsére időben letettek első ötletükről, majd az AXN rövidfilm-pályázatára készült első alkotásuk, a Négy lövés rögtön meg is hozta a sikert. Ezt a lendületet kihasználva pedig további filmeket készítettek újabb és újabb fesztivál- és közönségdíjakat bezsebelve. – Nem a hírnévért, dicsőségért dolgoztunk, beszippantott minket a filmes világ – idézi fel emlékeit. Kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy egy település legrangosabb elismerésében kétszer is részesültek. Gergő a „Pro Urbe Emlékérem” kitüntetést két alkalommal is átvehette Pakson. Elsőként tíz évvel ezelőtt – Babai Istvánnal közösen – a sikeres és többször díjazott kisfilmjeikért, magas színvonalú szakmai munkájukért, majd 2016-ban a Paksi Hírnök szerkesztőségének nevében és annak vezetőjeként. Gergő alázatossága, szerénysége és humora első díjának átvételére írt beszédéből is kiérezhető: „Elnézésüket kérem, hogy papírról olvasom fel köszönőbeszédemet. Bevallom, azt hittem, lesz időm megtanulni … mondjuk húsz, vagy legalább tizenöt év.”