Mondhatnánk, könnyű úgy zeneszeretővé, netán zenésszé válni, ha az ember egy Kodály Zoltán által Karcagon alapított általános iskolába nyer felvételt, ahol a zenei vezető akkoriban Kodály tanítványa, Horváthné Marika néni. A jó kiindulási alapot Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár esetében megerősítette, hogy szülei szintén zenekedvelők voltak. A kicsi „Pali” már hatéves korában elkezdett zongorázni. Az abszolút hallású gyermek a művészeti általános mellett zeneiskolába is járt tizenkét évig. Nővére is zongorán tanult, s végül énektanár lett.

Esetében is gyakran felmerült a kérdés, hogy zenész legyen vagy valami más, végül a gimnáziumban döntötte el, hogy műszaki pályára lép. Megesett később, hogy a mérnöki munkája mellett lakodalmakban muzsikált, és jobban keresett, mint a főállásában. Végül az energetika világában épített karriert, de a zene a mai napig élete része. Ráadásul, ha muzsikál, az mindig jó kedvre deríti.

Erősítő híján abból a Munkácsy tévéből szerelte ki a két hangszórót, amit édesapja tartalékként vitt fel a padlásra. – Amikor elromlott a televíziónk, apám lehozta a pótkészüléket és csodálkozott, hogy nincs hangja – meséli a kedves emléket, majd hozzáfűzi, a hangfal még most is működik, édesanyja magyar nótalemezeket hallgat rajta. 

Pál tegnap, Pál holnap, Pál ma! – így szokta bemutatni első zenekarát, a Pálmát. Természetesen koncertjeikre egy nagy pálmát is vittek.