Tamás András Kaposvár mellett, Taszáron töltötte gyermekéveit, egy kisfiú számára rendkívül izgalmas környezetben. Édesapja helikoptereket, anyai nagyapja MIG 21-es vadászgépeket szerelt a helyi katonai bázison. A repülők, a technika világa hamar magával ragadta, de maga a családi légkör is máig meghatározó útravalóként szolgált. Bevallása szerint nagyon apás gyerek volt, beszélgetésünk során több olyan emléket idéz fel, amelyek mind édesapjához köthetőek és a mai napig nagy hatással vannak rá. – Apu katona volt, sokan azt gondolhatják, hogy otthon is szigorú fegyelem mellett, korlátok között éltünk. A rendszeretetet és a kötelességtudatot ugyan tőle tanultam, de mindent egybevetve nálunk a mai napig inkább jellemző az, hogy hangosan nevetünk, próbáljuk egymást túlbeszélni, egy perc csend sincs az asztalnál. Ezzel teljes mértékben tudok ma is azonosulni, próbálok mindent a mosolygósabb oldaláról megközelíteni és a gyermekeimnek is ezt továbbadni – mondja.

A család később Veszprémbe költözött, s bár András logisztikát tanult, a technikai vénája továbbra is erős maradt. Egy távközlési vállalatnál kezdett el dolgozni előbb ott helyben, majd később – kihasználva az adódó lehetőséget – ugyanannál a cégnél Budapesten. – Nagyon szeretek nyüzsögni, pezsegni. Budapest megadta nekem azt a szabadságot, amire vágytam. Úgy éreztem, kinyílt előttem a világ – meséli. A mai napig szívesen gondol vissza a fővárosban töltött évekre, de 2019-ben élete olyan fordulatot vett, ami miatt maga mögött hagyta a pörgős hétköznapokat. 

– Akkoriban már számítani lehetett rá, hogy a munkáltatómnál jelentős szervezeti átalakítások lesznek. Nem tudtam mire számíthatok, s mivel már úton volt a kisfiam, felelős apaként úgy éreztem, nem kockáz - tathatok – avat be. Munkahelyet és profilt is váltott, az informatikai szférában helyezkedett el. Később a gyerekneveléshez nyugodt, vidéki környezetet keresve, feleségével, aki tősgyökeres solti, az alföldi kisvárosba költöztek, ott vettek családi házat. – Úgy volt, hogy Kecskemétre megyek dolgozni, végül a Paks II.-nél kötöttem ki. Imádok Solton élni, s bár világ életemben társasházban laktunk, a fűnyírás, a ház körüli teendők nem teher számomra – árulja el. Kisfia után megszületett kislánya is. Bálint ma már iskolás, Hartán tanul, Olívia óvodás. Két különböző személyiség, édesapjukra másmás szempontból, de mindketten nagyon hasonlítanak. – A kisfiam rengeteget beszél, akár - csak én, a lányom pedig végtelenül türelmes, ez is jellemző rám, nehéz engem felidegesíteni. Ezzel így ketten jól ki is egészítik egymást, mi pedig a feleségemmel kitettük a házra a „megtelt” táblát – meséli nevetve.

A nyüzsgés sem áll távol a gyerekektől, szeretik és igénylik is a társaságot, így gyakran kimozdul a család. A helyi rendezvényeken, játszóházakban is sokszor meg - fordulnak, de ha épp nincs semmi program a városban, megteremtik maguknak a szórakozást, legutóbb néhány utcabeli családdal farsan goltak közösen. András egyedül is könnyen feltalál - ja magát, érdeklődése igen széles körű. Esténként alkalomadtán a testbeszéd rejtelmeiről olvas, az ismereteit gyakorlatban is szívesen alkalmazza.

– Nem szeretem untatni az embereket, fontos, hogy ha beszélgetek valakivel, akkor az apró kis jelzésekből lássam, hogy érzi magát. Könnyebben rá tudok hangolódni a másikra, segít közös nevezőre jutni, ha tudom, egy-egy jelzés mögött milyen jelentés húzódik – magyarázza. A korábbi nyüzsgést az autósportok világában találja meg. A Budapesten töltött évek alatt rendszeresen vezetett éjszaka a fővárosban, szeretett autózni a kivilágított utcákon. Erről is gyermekkora jut eszébe. – Élénken él bennem, hogy háromévesen a Ladánkban Apu beültetett az ölébe és úgy vezettünk a garázssoron. A Forma 1-es futamokat is mindig együtt néztük, előttem van, ahogy ülünk a fotelban és követjük a versenyt – emlékszik vissza. Diákévei alatt szimulátorokat készített, élethűen modellezte az autókat, versenyzett velük, sőt 2010-ben szimulátorbajnokságot is nyert. Ma már a túraautó-versenyeket is örömmel követi, de Forma 4-es autót is vezetett már. – Az egész kocsi nincs 400 kg, rettentően gyorsan megy és kinézetre teljesen úgy néz ki, mint egy Forma 1-es autó. Óriási élmény volt vezetni, idén újra ki fogom próbálni – fogadja meg.

Solt és környékének szépségeit drónnal fedezi fel. Egyre rutinosabban kezeli a gépét, élvezi, hogy minél több szemszögből láthatja a térséget. – A drón más látószöget ad a világra. Dunaföldvár és Paks között a szántóföldek felett szoktam felvételeket készíteni, de szeretem a solti Duna-partot is bejárni, vagy ősszel a ködös folyó fölé repülni – meséli. A fotózást is kedveli, főként a port - rékészítést. Ebben is a kapcsolódást látja, annak lehetőségét, hogy jó felvételek készítésével örömet tud okozni másoknak, ez pedig az ő önbizalmát is növeli. – Amerre járok, szeretek otthagyni valamit magamból. Arra törekszem, hogy mindenhol szívesen lássanak – zárja a beszélgetést.