István Ráckevéről származik, első tizennégy évét ott élte szüleivel. Édesanyja közgazdász, édesapja szerszámtervező végzettségű. – Így jó értelemben véve kaptam hideget, meleget is – fogalmaz viccesen. Apai nagyapjának szerszámlakatos műhelye is volt odahaza, ahonnan munkatársunkat nem lehetett kizavarni gyerekként: fűrészelt, csiszolt, fúrt, köszörült. – A vas szakmában szerettem volna elhelyezkedni, de azt mondták: „fiam, ebből nem lehet megélni”, ezért lettem kísérleti fizikus – avat be. Főként szülei ráhatása miatt magával szemben is maximalista – bár már igyekszik visszább venni az elvárásaiból –, ezért egy erős gimibe akart jelentkezni, ahol ki lehet teljesedni, így került Pannonhalmára a bencésekhez. A bentlakásos, szigorú rendet elváró iskolában megtalálta számításait, máig jó szívvel emlékszik vissza ezen évekre. Mivel korábban rendszeresen túrázott szüleivel a Bükkben, Mátrában, így a bakonyi környezet ebből a szempontból is megfelelt. 

Később a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök-fizikus képzését végezte el, majd itt is doktorált, de a budapesti életet nem tudta megszokni. – Szerettem volna olyan helyen lakni, ahol nyugalom van és természetközelség. Feleségem, Eszter tősgyökeres magyaregregyi, ezért ott vettünk házat 2014-ben, majd két évre rá be is költöztünk. Szeretünk ebben a kis faluban élni, ahol körbevesz minket a mecseki erdő – meséli. Itt rendszeresen járhat gombászni is. Ez irányú érdeklődését otthonról hozta, ugyanis anyai nagyapja gombász volt. Két könyv maradt utána a széljegyzeteivel, amelyek meghozták az érdeklődését. – Egregyen adódott lehetőség, hogy elvégezhessek egy kezdő gombásztanfolyamot, de nem gombaszakellenőrit – emeli ki a különbséget. A szárazságot a gombák is megsínylik, így az elmúlt időszakban inkább az udvarukban is megtalálható csiperkéből és pöfetegből kerül az asztalra. Már tízéves Julcsi lánya és tizenegyéves Zsigmond fia is ismer néhány fajtát, amit érdemes szedni.

A zene gyerekkorától fontos része az életének, zeneoviba járt, majd második osztályban fúvós lett. Két év furulyatanulás után váltott trombitára, melyet egészen a pannonhalmi évek végéig fújt, de az érettségire készülve már nem tudott eleget gyakorolni, így hosszú időre letette a hangszert. Egy 2019-es térdszalagszakadás hozta vissza a zenét az életébe, amikor a kényszerpihenő miatt újra előkerült először egy játékhangszer, majd egy igazi is, ekkor váltott tenorkürtre. – Egy év intenzív gyakorlás után a szomszédom ajánlására ’24 augusztusában elmentem a Mázai Bányász Fúvószenekar próbájára és azóta is velük játszom – meséli visszatérését. Pecze Gábor karnagyuk már harmincnégy éve vezényli a bányász és sváb zenekarok hagyományán szerveződött hetvenhároméves együttest. Rendszeres fellépői a mázai és környékbeli települések – Pécs, Tevel, Nagymányok, Szászvár – bányásznapjainak, locsoló- és szüreti báljainak.