Édesapja soha nemcsak nyolc órát dolgozott, ahhoz, hogy az öt gyermeknek mindene meglegyen, második, sőt gyakorta harmadik műszakot is vállalnia kellett. Ezt a mintát követi a legidősebb gyermek, Sámuel is, aki munka mellett fotósként igyekszik megteremteni a hőn vágyott saját otthont.

– Családi házban nőttem fel, ott is szeretnék majd élni a saját családommal – jegyzi meg hozzátéve, hogy ez bizony versenyfutást jelent az ingatlanárakkal. Igyekszik megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között, ami – ahogy elismeri – nem mindig sikerül. Hat éve alkotnak egy párt kedvesével, Éberling Rékával, de a család, a szülei és testvérei ma is nagyon fontosak számára, összetartanak, segítik egymást, törekszenek a közös programokra.

A család köztudottan egy kisegyház, a nazarénus gyülekezet tagja. Azt mondja, a téma szinte minden ismerkedés során előkerül, nem is zavarja. Ő nem gyakorolja a vallást, de határozottan állítja, hogy erkölcsi alapot, tartást adott számára is. Szülei pedig – ahogy már szóba került – mintát. Édesapja tősgyökeres paksi, az atomerőműben dolgozik, eredeti szakmája kőműves. Édesanyja pécsi, s Kazinczy-díjas versmondó volt, egyebek mellett az irodalomszeretetet örökítette gyerekeire. Mindannyian versmondóvá váltak, magabiztosan mozognak a színpadon, s ott voltak, vannak városi rendezvényeken, közösségi eseményeken. Samu néhány évnyi szünet után ismét eleget tesz efféle felkéréseknek. Törekszik arra, hogy a verseket memorizálja – még ha a szöveg megnyugtatásul előtte is van –, hiszen nem felolvasni, hanem átélni szereti őket. Hogy van-e kedvenc? Nevetve mondja, hogy tinédzserként a forradalmi költeményeket szerette, de mostanra kifinomultabbá vált az ízlése.

A másik hobbi – sőt annál sokkal több – a fotózás. Ki tudja hány százezer kattintás van már mögötte attól a pillanattól, hogy nagyjából 14 évesen megvette élete első digitális fényképezőgépét, egy 1,3 megapixeles masinát. – Akkor még különlegességnek számított, nem volt a telefonokban ilyen funkció, s az osztályban senkinek nem volt digitális gépe. Sok száz képem van abból az időszakból – idézi fel. Emlékei szerint egy esküvő volt az első, ahol felkérésre fotózott akkor még „másodhegedűsként”. Néhány éven keresztül a fő profil a partifotózás volt, amiről tudja, hogy nem a minőségi fotózás szinonimája, de két-három évnyi szombat éjszakázás tette lehetővé, hogy megvegye az első komolyabb felszerelését. Napjainkban párok, családok életének fontos pillanatait örökíti meg. A fotózásnak ez az élvezetes része, de, mint aláhúzza, a számítógép előtt még sok-sok órát kell eltölteni utómunkával, mire a megrendelő megkapja a felvételeket. Lehetett volna a fényképezés a fő hivatása is, de attól tartott, hogy ettől elveszíti a varázsát. Öt éve a Paks II. csapatát erősítve létesítménygazdálkodási szakértőként dolgozik. Ez részben szintén monitor előtt végzett munkából áll, de örömére a kollégákkal való személyes találkozás, az ő kiszolgálásuk is a része. A szolgálat a szó nemes értelmében kezdetektől a hivatása: érettségi után a Mezőföldvíz Kft.-hez hívták ügyfélszolgálatosnak, később igazgatói közvetlen munkatársként dolgozott, egy évet pedig az Energiaházban töltött. Közben pénzügyi vonalon előbb technikusi végzettséget, majd a Dunaújvárosi Egyetemen diplomát szerzett. 

– A Paks II. beruházástól függ, hogy a város hosszú távon megtarthatja-e jelenlegi státuszát. Ez biztosítja a jövőt és én büszkén veszek részt a jövő építésében – mondja a projektről. – Paksot élhető kisvárosnak tartom, amivel abszolút azonosultam az elmúlt harminchárom évben. Ami fontos, itt megtalálható, vagy innen könnyen elérhető – vélekedik.