Homoki Zoltánnak izgalmasabbak voltak a gyerekkori nyaralások, amíg nem volt ennyi autópálya, az utak alatt sose unatkozott, figyelte a tájat, a környezetet. Diákként szerette a földrajzot, bújta a térképeket, majd felnőve az Európa a magasból vagy a Világ madártávlatból című műsorokat is mindig nézte. – Az utazás egy új kaland sok eséllyel, hogy felfedezhetek magamnak valami addigi ismeretlent – kezdi beszélgetésünket a humánerőforrás-gazdálkodási osztályvezető. Első külföldi úti célja a Bledi-tó volt Szlovéniában, ami egy gyöngyszem és viszonylag közel van, ezért érdemes felfedezni. Amikor 2005-ben elkezdett dolgozni első munkahelyén, elhatározta, hogy spórol erre a vakációra, és a nyári szabadsága idején tesz egy szlovén körutat. Mivel gyerekként is szerette a sportokat, főleg a futballt és a jéghokit, így túrája alkalmával „fel is mérte a terepet”, ugyanis a jégkorong- világbajnokságot két évre rá rendezték meg Ljubljanában, és már ekkor tervezte, hogy szurkolóként is visszatér az országba. Európán kívül először Dél-Koreában járt munkaúton, így az kevésbé volt izgalmas. A szakmai konferenciák közben csak két félnap jutott a helyi nevezetességekre: buddhista templomra, különleges csillagvizsgálóra. Ezt követően már maga szervezte távolabbi utazásait az USA-ba, Kanadába vagy épp Afrikába. Utóbbi kontinensre – negatív teszttel – a koronavírus-járvány idején is beengedték a turistákat. – Egyszer csörgött a telefonom, és egy ismerősöm jelezte, hogy felszabadult egy hely, így lehetőségem lenne egy afrikai expedícióra – meséli. Zoli így olyan helyekre jutott el többek közt Tanzániában, Zimbabwében, ahova az átlag kalandor nem. Afrikában értettem meg igazán, mi a kultúrsokk fogalma. Olyan életszínvonalbeli különbségek vannak egy vadászattal és gyűjtögetéssel foglalkozó törzs, valamint egy európai ember életmódja között, hogy azt érzelmileg is nehéz feldolgozni. Ezután jobban tudja az ember értékelni azt, amije van. Képes kezelni, hogy mi a felesleges és mi az, amire tényleg szüksége van az életben. Tapasztalatai után is visszatérne a fekete kontinens több városába és országába, például Fokvárosba, Kairóba, illetve Etiópiába, mert vonzza annak történelme és hagyományai. Szereti kihasználni a külföldön töltött időt, ezért úgy tervezi meg programjait, hogy a helyiekkel is tudjon kapcsolatot teremteni, „vegyülni”, és át tudja venni az adott város hangulatát. 

Közel negyven országban járt már, ezek közül Kanada volt rá a legnagyobb hatással, ahova gyerekkora óta vágyott. Itt szinte mindennap hallott magyar szót. – Montréalban a negyedik ember, aki elfutott mellettünk a parkban, odakiáltott, hogy: „Ria-ria! Hajrá magyarok!” Vancouverben pedig két indián kérdezte meg magyarul, hogy: „Mi újság? Hogy vagy?” – idézi fel a kedves emlékeket. Kirándulásai alkalmával több barátságot is kötött, sokakkal a mai napig kapcsolatban van. Ők általában olyan emberek, akik még többet láttak a világból, mint Zoli, és tudják, mit érdemes megnézni, és mi az, ami kihagyható vagy túlértékelt. Érdeklődésemre elárulja, hogy számára a pisai ferde torony az utóbbi kategóriába tartozik, ami csak egy fotót ér meg. A nemzetközi konyhák közül nagyon megkedvelte a grúzok főztjét, és szokásává is vált, hogy más országokban is grúz éttermet keressen fel. De benéz könyvesboltokba is, ahol Magyarországról szóló útikönyveket kutat, mert kíváncsi, hogy mit írnak rólunk. Az italüzletekben pedig megnézi, árulnak-e magyar sört vagy bort. És igen, meglepően sok helyen, Kanadában például „keik frankos” felirattal. Természetesen, jó HR-esként a hirdetési trendeket is figyeli, és meglepődik a régi klasszikus, a gyár falára nagy betűkkel felírt „Munkaerőt keresünk!” reklámon. Zárásként még visszatér az utazás és a sport kettősére: – 2026-ban a milánói téli olimpia egy jégkorongmeccsére szeretnék eljutni, és nagy vágyam, hogy a magyar fociválogatottat is láthassam egy világbajnokságon – összegzi Zoli.