Dr. Bartos Georgina – atomerőmű-építés a jogász szemével

2021.12.10. 9:20
Dr. Bartos Georgina engedélyezési jogtanácsos 2015 óta dolgozik a Paks II. projektben. A Jogi Osztályon kezdett, most az Engedélyezési és Nukleáris Biztonsági Osztály munkatársaként foglalkozik a hatósági beadványozás előtti független felülvizsgálattal. A száraznak hangzó tudományterület számtalan érdekességet rejt – olvasható az Atomszféra legújabb számában.

Dr. Bartos Georgina nagyon szereti a munkáját. Korábban a közigazgatásban dolgozott, többek között a Tolna Megyei Önkormányzat főjegyzőjeként, ám mint mondja, számára a most végzett munka az igazán testhezálló. – Itt lehet szabadon ötletelni, folyamatos a megoldáskeresés, folyamatos a szakmai fejlődés. Nagyon megszerettem a műszaki területet, jó partnerre találtam a vezetőimben és a kollégáimban – kezdi az Engedélyezési és Nukleáris Biztonsági Osztály engedélyezési jogtanácsosa. Kiemeli, munkájuk rengeteg kihívást rejt, a Magyarországon korábban hatályban lévő atomenergetikai jogi szabályozás ugyanis elsősorban a már működő nukleáris létesítményekre vonatkozott.

A jogszabályi környezetben is voltak finomhangolások – ez egy ilyen volumenű beruházás esetén elkerülhetetlen.


– Ennek eredményeként változott meg 2018-ban „A nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről” szóló, szakmai körökben NBSZ-ként emlegetett kormányrendelet. Az NBSZ átfogó felülvizsgálata hatalmas munka volt, a rendelet minden fejezetét érintette, természetesen annak tudatában, hogy Magyarországon új atomerőmű létesül. Fontos módosítás volt a közelmúltban továbbá, hogy az engedély-kérelmeket már az elkészítés nyelvén is benyújthatja az engedélyes. Ennek értelmében most már nem kell magyarra fordítani, hanem angol nyelven adhatjuk be a dokumentációk többségét az Országos Atomenergia Hivatalhoz, így elkerüljük a többszörös fordításból eredő hibalehetőségeket is – mondja dr. Bartos Georgina. A munkájuk részét képezi az építési engedélyek, a hosszú gyártási idejű berendezések és az úgynevezett üzemi létesítmények engedélyeivel, a létesítésiengedély-kérelemmel, azaz bármilyen engedélyezési jogi folyamattal kapcsolatos feladatok ellátása is.



– Öt vizsgálati szinten mennek keresztül az engedélykérelmek. Először a fővállalkozó elkészíti a vonatkozó dokumentációt, ami ezután a Paks II. Zrt. műszaki szakembereihez kerül, akik ellenőrzik azt, majd a független műszaki szakértő következik. Őt követjük mi, a négyes szint, az Engedélyezési és Nukleáris Biztonsági Osztály. Feladatunk az engedélykérelmi dokumentáció független felülvizsgálata a hatósági beadványozás előtt – vázolja a jogtanácsos.

A folyamat szempontjából kiemelendő, hogy a társaságnál korábban megszokott beadványozási rend is módosult 2020-ban, amelynek értelmében az engedélykérelmek esetében előzetes négyes szintű ellenőrzést végez az Engedélyezési és Nukleáris Biztonsági Osztály. – Ezzel még hatékonyabb lett az ellenőrzési fázis, hiszen már az előzetes szakaszban tudjuk korrigáltatni a dokumentációt, nem a beadványozás véghajrájában kell módosításokat kérnünk. Mindehhez a jogi ismereteken túl magas szintű műszaki szaktudásra is szükség van. Szinte minden szakterület képviselteti magát az osztályon. Így van köztünk építész, irányítástechnikus, villamosmérnök, de gépész is. A létesítésiengedély-kérelem esetében a felülvizsgálat során részekre osztottuk a dokumentációt, mindenki a maga szakterületét vizsgálta. Hatalmas munka és szakmai kihívás volt. Az eddigi legnagyobb feladatunk volt ez, amit összehangolt munkával sikerült hatékonyan elvégeznünk – összegzi dr. Bartos Georgina.  
A felvonulási létesítmények folyamatosan érkező engedélykérelmi dokumentációinak felülvizsgálatán túl a létesítési engedélyezéshez kapcsolódó hiánypótlás adja most a legtöbb munkát. – Emellett komoly feladatot jelent a hosszú gyártási idejű berendezések gyártási engedélyezési dokumentációinak felülvizsgálata is – mondja dr. Bartos Georgina.

Közös a cél, nagy szükség van arra, hogy az ember érezze a támogatást. Nálunk ez megvan, s a munkánk sikere ezen is múlik.