Az atomerőmű-építés óriási lehetőség a hazai építőipar számára
Az atomerőmű-építés óriási lehetőség a hazai építőipar számára
A Paks II. projekt helyzetéről, az általa biztosított lehetőségekről tartott tájékoztatót a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Magasépítési Tagozatának kibővített ülésén.
Jákli Gergely kiemelte: mindenkit arra sarkall, hogy kezdjen bele abba a munkába, ami ahhoz szükséges, hogy az atomerőmű-építési piacon beszállítóvá váljon. Ezt követően részletesen taglalta, hogy miért szükséges a két új atomerőművi blokk megépítése, miként történt a technológia kiválasztása és hol tart most az építkezés.
Jákli Gergely elmondta, hogy az alvállalkozókat a beruházásba a Roszatom leányvállalata, az Atomsztrojexport vonja be tenderek keretében. Ennek során a nemzetközi szerződéskötés ismert protokollját követik, ezért hasznos, ha egy vállalatnak van ebben gyakorlata. Ezenfelül szükség van nukleáris minősítésre. – A szerződéskötés előtt lefuttatunk egy, az ISO-minősítéshez hasonlatos auditot, amely során a vállalkozásnak azt kell igazolnia, hogy minőségellenőrzési és dokumentációs folyamatai minden előírásnak megfelelnek – taglalta.
A társaság ezzel a minősítéssel igazolja, hogy folyamatmenedzsment és dokumentumkezelés tekintetében felkészült erre a feladatra. Ez a minősítés jó ajánlólevél az Európai Unióban.
– Miért sarkallok mindenkit, hogy kezdjen el gondolkodni, hol tud ebben a feladatban részt venni? – vetette fel Jákli Gergely. Válaszában kifejtette, hogy Európában ma több országban is épül atomerőmű és számos állam tervez új egységeket vagy üzemidő-hosszabbítást. Ezek különböző stádiumban vannak, Lengyelországban hat blokk fog létesülni, rövidesen megkötik a szerződéseket, Franciaországban több mint ötven blokk működik, itt üzemidő-hosszabbításra is készülnek, valamint tucatnyi új egységet terveznek, Nagy-Britanniában zajlik Hinkley Point bővítése, közben Csehország, Románia, Bulgária, Szlovénia, Hollandia és Svédország is új atomerőműveket tervez építeni.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége 1989 októberében alakult meg. Jelenleg mintegy 250 tagszervezete van. Az ÉVOSZ tagjai között Magyarország legjelentősebb építőipari vállalkozásain kívül számos kis- és középvállalkozás is megtalálható.