A Paks II. csapatának oszlopos tagja volt 2021-ben mind az UltraBalatonon, mind az iparági futóversenyen Mátyás Kristóf. – Gyerekkoromban utáltam futni – jegyezte meg a Paks II. Zrt. tűzvédelmi szakértőként dolgozó, Szekszárdon élő munkatársa. Sőt, fokozva a meglepetést, azt is elárulta, hogy azért kezdett triatlonozni, mert egyenként mindhárom sportban gyenge volt. 

Mátyás Kristóf. Fotó: Retkes Tamás

Általános iskolás korától kilenc éven át versenyszerűen kajakozott, az ehhez társuló kiegészítő edzéseken barátkozott meg a futással, majd a már említett okból egyetemistaként a triatlon lett a sportja, s három egymást követő évben teljesítette az ironman távot (3,8 km futás, 180 km kerékpározás, 42,2 km futás). Úgy gondolja, rövidtávon nem termett volna számára babér, hosszútávon viszont az ember már elsősorban nem másokkal, hanem önmagával száll versenybe és a saját határait feszegeti. Mivel a kerékpározás nagyon sok időt és pénzt emésztett fel, így napjainkban már csak a futásra koncentrál. Ott viszont nem kispályás, hiszen már kétszer teljesítette a Korinthosz ultrafutás 80 km-es távját és kitűzte a következő célt is: a 100 km-es Szederkény–Bóly közösségi futást. – Aki lefutotta a 80 km-t, egyáltalán nem biztos, hogy le tud százat, sőt az sem biztos, hogy teljesíteni tudja újra a nyolcvanat – jegyezte meg. Nagyon sok mindenre kell figyelni, reagálni, éppen ezért a felkészülés roppant fontos.

A hosszútávfutás szerinte remek alkalom a befelé fordulásra, éppen ezért mondják az ultrafutók, hogy ilyenkor lemeztelenedik a lelkük. Neki még azért is örömet jelentenek a hosszú futások, mert, ha erre lehetőség van, felesége kíséri kerékpáron és frissíti. 

Azt is elmondta, hogy sohasem áll túlzott magabiztossággal a startvonalhoz, megtanulta tisztelni a távot. – Célba érni szenzációs, libabőrös érzés. Jó ideig kitart a katarzis, de utána üresség keletkezik, ami egészen a következő nevezésig tart – vallja. Azt is elárulta, hogy büszkén viselte a Paks II.-es mezt a Korinthoszon, az UltraBalatonon és az iparági futóversenyen is. 

– Soha nem álltam még úgy a rajtnál, hogy ne éreztem volna, hogy lehetett volna többet, jobban készülni – fogalmazott Frohmann Tamás. Nemcsak az ironman versenyeken, kerékpáros maratonokon vállalkozik nagy teljesítményekre, betanuló szimulátor instruktorként hasonló kihívások, élethosszig tartó tanulás vár rá, amire – mint elárulta – a szakmai érdeklődésen túl valóban az inspirálta, hogy szereti a kihívásokat. Egy ilyen lesz szeptemberben, amikor társaival együtt 28 hónapra Oroszországba utazik, hogy ott folytassa a betanulást. 

Frohmann Tamás

A sportra visszatérve elmondta, hogy 5-6 éves kora óta élete fontos eleme a mozgás. Úszott, focizott, majd tizenegynéhány éven át karatézott, még korosztályos magyar bajnoki címet is nyert éppen Pakson, az ASE-csarnokban. 4-5 szezonnyi motorcsónak-versenyzés következett, majd olyan, mindenki számára elérhető mozgásformákat választott, mint a futás, úszás, kerékpározás. – Biciklizgettem, biciklizgettem és szépen, észrevétlenül kiszélesedett a horizont – jegyezte meg. Ez esetében alkalmanként akár 280 km-t is jelent…– Egy olyan hobbibiciklistának, mint én, az év csúcspontja egy országúti maraton az Alpokban vagy az Ötztaler a maga közel 240 km-ével, 5500 méter szintkülönbségével – tette hozzá. Egy-egy ilyen nagy versenyre októbertől augusztusig készül, a szeptember szavai szerint a wellness-sport ideje, azaz akkor azt és annyit edz csak, amihez kedve van.

Tamás számára a verseny ünnep, megkoronázza az éves kemény munkát, ami egy ironman verseny esetében kétezer km feletti futást, 250-300 km úszást, 7-8 ezer két keréken megtett kilométert jelent. A versenyeken soha nem másokkal rivalizál, hanem a saját kitűzött célját tartja szem előtt, és mindig boldogan ér célba, ha sikerül elérni. Véleménye szerint egy hosszú távú projektben – legyen az maratonra való felkészülés vagy erőműépítés – az differenciál a versenyzők között, hogy ki tud úrrá lenni úgy a nehézségeken, hogy közben a fókusza a célon marad. 

A szintén betanuló szimulátor instruktorként dolgozó Marosi Patrik lábában is van már néhány ezer kilométer annak ellenére, hogy csupán 28 esztendős. Bár Budapest–Paks között ingázik, hetente legalább 9-10 órát edz. Úgy gondolja, hogy a sport nagyon fontos, mert leköti az ember felesleges energiáit, társaságot ad és jó érzés készülni mindig valamire. A versenyeket élvezi, a célba érés számára mindig eufórikus érzés, ezért rajthoz állni nem okoz számára nehézséget. Kihívást inkább a rendszeres felkészülés jelent. Annak érdekében, hogy ennek is megmaradjon az „élvezeti értéke”, Patrik szerint nem szabad csak erre koncentrálni, kell időt szánni barátokra, más elfoglaltságokra is. 

Csupán hét éve, hogy felhúzta először a futócipőt, s félig-meddig „brahiból” elköteleződött a hosszútávok mellett. – Nyár közepén kitaláltuk egy ismerősömmel, hogy le kellene futni a Budapest Maratont. Jó ötletnek tűnt, kicsit reménytelennek is – idézte fel nevetve. Csupán három hónapjuk volt a felkészülésre, de a korábbi sportmúlt – Patrik éveken át cselgáncsozott – jó alapot adott. Ha már beneveztek, természetesen rajthoz is álltak, „nyilván nem sok elvárással”.  

Azt mondta, ha valaki lefutja néhányszor a 42 km-t, utána vagy elkezd ultrázni, vagy triatlonra vált. Ő azért választotta az utóbbit, mert érdekesebbnek ígérkezett a triatlon, mint egy maraton után még ugyanannyit futni. 

Marosi Patrik

Általában évente egy ironmant és legalább egy, néha kettő külföldi nagyvárosban rendezett maratoni futóversenyt ütemez be. – Jó okot ad utazni és jó kicsit megismerni a világot a maratonokon keresztül – indokolta. A legnagyobb rendezvény a párizsi volt, de megfordult már Máltán, Bécsben, Barcelonában, Firenzében, Madridban is. Tervezi, hogy teljesíti a világ TOP6 maratonját magába foglaló sorozatot, de addig is szorgalmasan gyarapítja egyéb alkalmakon is a megtett kilométereket, a nyáron például kollégájával, Frohmann Tamással Franciaországba készülnek La Marmotte maratonra.