2018-ban is folytatja országjáró körútját Paks II. interaktív kiállítása

2018.01.15. 7:00
Mintegy 37 ezer látogató fordult meg Paks II. interaktív kamionjában 2017 júniusa és decembere között.

A mozgó kiállítás tavaly nyáron átalakított külsővel és belső tartalommal indult újra útnak, hogy elsőként nyolc zenei fesztiválon várja a nagyközönséget. A jármű ezután ősszel országjárásba kezdett: szeptember és december között elsőként a hazai nukleáris létesítmények környezetében lévő, valamint a hulladékkezelési program kutatásaiban érintett településeken járt, majd Észak-Magyarország ötezer főnél nagyobb lélekszámú településeit kereste fel. A jármű feltűnt emellett a püspökhatvani XIV. Izotóp Tájékoztató Napon, a Kalocsai Paprikafesztiválon és a Csabai Kolbászfesztiválon is, mintegy 37 ezer látogatót fogadva az óév második felében. Ez több, mint Baja teljes lakossága.
 
A kimagasló látogatószám mellett fontos visszajelzés volt az a kérdőív, amelyen a kiállítás vendégei összegezhették véleményüket. A válaszok alapján a látogatók új információhoz jutottak, hasznosnak ítélték az interaktív kiállítást, és ajánlanák a megtekintését. A válaszadók több mint háromnegyede úgy összegezte tapasztalatait, hogy az atomenergia olcsó és klímabarát.
 
Az interaktív kiállítás 2009-ben kezdte meg országjárását, azóta Magyarország minden, ötezer főnél nagyobb lélekszámú településén járt, és mindösszesen közel 300 ezer vendéget fogadott. Januárban folytatódik Paks II. kamionjának körútja: az első negyedévben Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megye nagyobb településeire gördül be a jármű.
 
A mozgó kiállítás látogatói interaktív táblákon ismerkedhetnek meg az atomenergiával, a Pakson üzemelő négy, illetve a tervezett két új blokk legfontosabb jellemzőivel. Tájékozódhatnak a Paks II. beruházás jelentőségéről, gazdasági és környezeti hatásairól, virtuális sétát tehetnek egy, a Paksra tervezetthez hasonló atomerőműben, és felmérhetik a témában szerzett tudásukat is.