Fontos nagyberendezések gyártása kezdődött el
Fontos nagyberendezések gyártása kezdődött el
A Paks II. projekt egy nagy nemzetközi beruházás, amit az is bizonyít, hogy a franciaországi Belfortban megkezdődött az ötös blokki turbina első elemeinek gyártása, Oroszországban, Szentpéterváron, Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében pedig elindult a hatos blokk reaktortartályának kovácsolása – közölte Szijjártó Péter. A gyártás az uniós és magyar előírásokkal összhangban zajlik, amely során rendkívül szigorú, folyamatában mintegy 700 minőségellenőrzésre kerül sor. Telephely engedélyezési dokumentáció
Az OAH által kiadott telephelyengedély indoklása szerint:„A tervezett telephely geotektonikai környezetében lévő vetőzónák (különös tekintettel a telephely alatti térrészben kimutatott ÉK-DNy csapásirányú, Dunaszentgyörgy-Harta vetőzóna) a pannon rétegsort harántolva a negyedidőszaki képződmények felszínközeli tartományát is érinthette. Azonban a komplex vizsgálatok (fúrások, árkolás, űrgeodézia, geomorfológiai térképezés) eredményei alapján megállapítható, hogy a százezer éves időskálán bekövetkező, Mw<6 erősségű, 8-12 km fészekmélységű földrengésekhez kapcsolódó szakadási síkok nem érik el a földfelszínt, tektonikus eredetű felszíni deformációt nem okoznak.
A telephelyen a felszínre kifutó vetők által okozott elvetődés lehetősége a vizsgálatok megállapításai alapján kizárt. Az elvetődéssel összefüggő elmozdulás nem mutatható ki a telephelyen. A Rendelet 7. melléklete 7.3.1.1100 szerinti alkalmatlanná nyilvánítás feltételei nem állnak fenn a vizsgált telephely vonatkozásában.
A komplex vizsgálatok igazolták, hogy a vizsgált telephely és annak legalább 10 km-es sugarú körzetén belül nincs olyan törésszakasz, ahol az utolsó százezer évben a felszínre kifutó vető által okozott felszíni elmozdulás volt. A Rendelet 7. melléklete 7.5.2.0700 szerinti alkalmatlanná nyilvánítás feltételei nem állnak fenn a vizsgált telephely és annak legalább 10 km-es sugarú körzete vonatkozásában.”
– A Paks II. projekt az Európai Unióban a legnagyobb és legelőrehaladottabb nukleáris projekt. Sikere kritikus fontosságú a hazai energiaellátás hosszú távú biztosítása érdekében. A Biden-adminisztráció korlátozó intézkedései miatt az előrehaladás nehézkesebb, mint azt szeretnénk, ezért is van nagy jelentősége, hogy újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
– A két új blokk megépítésével nagy mennyiségben, fenntartható módon leszünk képesek villamos energiát előállítani a magyar gazdaság számára egészen az évszázad végéig. Zavartalanul halad a hosszú gyártási idejű berendezések kivitelezése, amiért a magyar szakemberek is rengeteg erőfeszítést tettek és tesznek a tervellenőrzéstől kezdve az engedélyeztetésen át a gyártás folyamatos ellenőrzéséig. Ennek egyik kézzelfogható eredménye, hogy immár a 6. blokk reaktortartályának kovácsolása is elkezdődött. Még egy év sem telt el azóta, hogy az 5. blokk reaktortartályának kovácsolása elindult– fogalmazott Jákli Gergely. A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója arra is kitért, hogy még ebben a hónapban sor kerül az 5. blokki reaktortartály csonkgyűrűinek végátvételére. Ezt követően megkezdődhet a berendezés összeállítása az AEM-Techologies volgodonszki üzemében. – Közben mindkét reaktortartály belső berendezései kapcsán (zónapalást, zónakosár, védőcső blokk) megkaptuk az OAH-tól a gyártás bejelentés-tudomásulvételi határozatot, ami alapján ezek gyártása is megkezdődhet – fűzte hozzá Jákli Gergely.
A reaktortartályt alkotó gyűrűk, illetve a tartály alja mintegy 12 ezer tonna nyomás alatt formálódnak a kovácsolás során. A berendezés kész tömege közel 330 tonna, magassága több mint 11 méter, átmérője 4,5 méter, legnagyobb falvastagsága pedig 285 milliméter lesz. A korszerű anyagösszetételnek, a gyártástechnológiának köszönhetően a reaktortartály akár 100 évig is szolgálhat majd.
A franciaországi Belfortban ezalatt elindult az 5. blokki turbina első elemeinek gyártása – az Arabelle Solutions turbinája a cég saját, kifejezetten atomerőművek számára kifejlesztett turbinacsaládjába tartozik, a ma elérhető egyik legkorszerűbb berendezés. Az 5. blokki zónaolvadék-csapda pedig már el is készült és 2024 augusztusában leszállították Paksra.
