Responsive Image
Benke Boglárka – mindent megteszünk a természet megóvása érdekében
2020.12.08.
Orvosnak készült, de rég nem bánja, hogy más pályára sodorta az élet. Már az egyetemen rájött, hogy megtalálta a számára megfelelő hivatást: a környezetvédelmet. Benke Boglárkát büszkeséggel tölti el, hogy a Paks II. projektben dolgozhat, mert a beruházás az ellátásbiztonság mellett a környezet megóvása szempontjából is jelentős, pontosan ezért még az apró széncinegék életének is kellő figyelmet szentelnek.
Közös nevező – a Duna
2020.06.30.
Van valami közös bennük, na persze nem ránézésre. Egyikük nő, a másik kettő pedig férfi. Szőke, barna, fekete, alacsony vagy éppen magas. A közös nevező tehát nem a külsőségekben rejlik. A közös nevező a Duna.
Kávészünet Gallyas Vilmossal
2020.06.30.
Életre szóló barátság, apai büszkeség, felelősségérzet, a személyes találkozások fontossága… és természetesen a zene. Ez mind-mind szóba került az Atomszféra első Kávészünetében.
Magyar András – munkavédelemben nem alkuszom meg
2020.06.30.
A biztonság és a munkavédelem terén nem alkuszik Magyar András. Alapelve, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lehet háttérbe szorítani a szabályokat, mert a dolgozók testi épségének megóvását szolgálják. András az elmúlt három évtized során Panamától Nigériáig, a világ számos pontján gyarapította szakértelmét, amivel a Paks II. Zrt.-nél örömére magyar erőmű építését támogathatja.
Kaluzsnyi Boglárka – a támogató, inspiráló közösség és az önkifejezés is élteti
2020.05.12.
Hol a paksi kórusban énekel, hol különféle karaktereket formál a szintén helyi amatőr színjátszócsoport tagjaként Kaluzsnyi Boglárka. Habár saját bevallása szerint minden színpadra lépést óriási drukk előz meg, valamiért mégis vágyik erre az izgalomra. Bogi számára nemcsak az önmegvalósításnak ez a formája fontos, hanem a barátok, a jó közösség is, amit nemcsak a civil életben, de munkahelyén, a Paks II. Zrt.-nél is megtalált.
Horváth István – elődeink értékrendje mérvadó a fiatal informatikus számára
2020.03.11.
A fővárosból húzta haza a szülőföldje iránt érzett kötődése Horváth Istvánt. Ugyanolyan céltudatos informatikusként, mint ahogyan a népi kultúra, elődeink értékrendje felé fordul. A Paks II. Zrt. Faddon élő alkalmazásüzemeltetési szakterület-vezetője pályafutása csúcsaként élte meg azt, hogy kollégáival együtt létrehozták a cég saját informatikai infrastruktúráját. Az, hogy ezzel elkészültek, nem jelenti azt, hogy le kell mondania a kihívást jelentő feladatokról, hiszen a projekt előrehaladása a jövőben is temérdek informatikai kihívással kecsegtet.