Feljebb
Bejelentkezés
HU | EN

Paks II. Zrt.

Paks II. Zrt.

Közel húszezren keresték fel Paks II. interaktív kiállítását a nyári fesztiválokon

2017.09.05.

Egymásnak adták a kilincset Paks II. interaktív kamionjában a fesztiválozók, idén nyolc rendezvényen ugyanis mintegy 18 ezren keresték fel a mobil kiállítást. A fiatalok körében felmérést is végeztek, amiből kiderült: a kérdőívet kitöltők több mint 80 százaléka szerint az atomenergia olcsó és klímabarát.
A kiállításon, amelyet idén 50 százalékkal többen kerestek fel a korábbi nyári körúthoz képest, a látogatók interaktív táblákon, gazdagon illusztrált tájékoztató anyag segítségével ismerkedhettek meg az atomenergia békés célú felhasználásával, a Paksi Atomerőműben üzemelő négy, illetve a tervezett két új atomerőművi blokk legfontosabb jellemzőivel. A nyolc fesztiválállomáson mintegy 18 ezren tájékozódtak a Paks II. projekt jelentőségéről, társadalmi és gazdasági szerepéről – számolt be dr. Mészáros György igazgatósági elnök paksi sajtótájékoztatóján szeptember 5-én. Az érdeklődők kisfilmek segítségével megismerhették többek között a Pakson is hamarosan megépülő VVER-1200-as reaktortípust, valamint virtuális sétát tehettek egy, a Paksra tervezetthez hasonló atomerőműben. A kamionra látogatók részletes tájékoztatást kaptak a radioaktív hulladékok kezelésének rendjéről, gyakorlatáról és a legmodernebb nukleáris biztonsági megoldásokról is, amelyeket Paks II.-nél is alkalmazni fognak.
A vendégek egy kérdőívet is kitölthettek a kiállítás megtekintése után. Az interaktív kamion kimagasló látogatószáma mellett fontos visszajelzés, hogy a válaszadók több mint 80 százaléka szerint az atomenergia olcsó és klímabarát, 90 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy új információhoz jutott az interaktív kiállításon.
A tájékoztató kamion 2009-ben kezdte meg országjárását, azóta Magyarország minden, ötezer főnél nagyobb lélekszámú településén járt, és több mint 270 ezer vendéget fogadott – tette hozzá Mittler István, a projekttársaság kommunikációs igazgatója. A jármű a korábbi években is feltűnt már a népszerű hazai rendezvényeken, kulturális és családi fesztiválokon. Idén a kívül-belül megújult Paks II. kamion a soproni VOLT Fesztiválon mutatkozott be, és már itt több mint háromezren keresték fel az eseményre látogatók közül. Júliusban járt Zamárdiban a Balaton Soundon, Velencén az EFOTT-on, a debreceni Campus Fesztiválon, majd begördült a mezőtúri East Festre is. Augusztusban a Sziget Fesztiválon és a Debreceni Virágkarneválon találkozhattak vele az érdeklődők, a nyár utolsó állomása pedig a Szegedi Ifjúsági Napok volt.
A jármű ősszel is folytatja útját: szeptember első napjaiban a hazai radioaktívhulladék-kezelésben fontos szerepet betöltő térségeket keresi fel: ellátogat a Pest megyei Püspökszilágyra és a környező településekre, majd a Nyugat-Mecsekbe, illetve Bátaapátiba és környékére. Ősszel a kiállítás észak-magyarországi túrába kezd, amely Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéket érinti.
 
Paks, 2017. szeptember 5.
 
 
 
Mittler István
kommunikációs igazgató, igazgatósági tag
MVM Paks II. Zrt.