Feljebb
Bejelentkezés
HU | EN

Paks II. Zrt.

Paks II. Zrt.

Új vezérigazgató és igazgatósági elnök irányítja a Paks II. projekttársaságot

2017.06.30.

Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter 2017. június 30-án Pakson bejelentette, hogy 2017. július 1-től Lenkei István vezérigazgató és dr. Mészáros György, az Igazgatóság elnöke vezetésével működik tovább az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.
 
A Paks II. projekt megvalósítási szakaszában Lenkei István váltja dr. Bán Tamást az új atomerőművi blokkok létesítéséért felelős társaság élén. Az Igazgatóság elnöke 2017. július 1-től dr. Mészáros György. Süli János köszönetét fejezte ki a korábbi vezérigazgató munkájáért. A projekttársaság Igazgatóságának és Felügyelőbizottságának tagjai között szintén változás történt.
 
Mint Süli János elmondta, az elmúlt évek során a projekt előkészítése és az uniós eljárások megnyugtató lezárása volt a feladat. Az előkészületeket követően a projekt a megvalósítás szakaszába lép. Ehhez más típusú szakértelemre van szükség.
 
A miniszter hozzátette: Lenkei István kiváló gyakorlati szakember, emellett széleskörű szakmai és társadalmi kapcsolatrendszerre tett szert az iparág atomenergiával foglalkozó legfontosabb vállalkozásait tömörítő Magyar Atomfórum Egyesület vezetőjeként. A szervezet a legjelentősebb európai atomenergetikai szövetség, a FORATOM tagjaként működik. Dr. Mészáros György pedig, aki korábban a Paksi Atomerőmű igazgatóságának elnöke volt, szintén tapasztalt, felelősen gondolkozó vezető.
 
A fentiekről – néhány órával a 2017. június 30-i sajtótájékoztató előtt – Süli János munkavállalói fórum keretében adott személyes tájékoztatást, amelyre a projekttársaság minden dolgozója meghívást kapott.
 
 
Az Igazgatóság tagjai: dr. Mészáros György (elnök), Lenkei István, Mittler István, dr. Vidoven Árpád, Kovács Pál, Guba János
 
A Felügyelőbizottság tagjai: Incze Zsolt (elnök), dr. Kékesi László, dr. Varga Sándor, Steiner Attila, Vitézy András, Szabó Péter
 
 
Mittler István
kommunikációs igazgató
MVM Paks II. Zrt.