Feljebb
Bejelentkezés
HU | EN

Paks II. Zrt.

Paks II. Zrt.

Komáromban folytatódott az MVM Paks II. beszállítói programja

2014.01.16.

Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. Komáromban folytatta a tavalyi évben elindított beszállítói találkozó-sorozatot. A rendezvényen a vállalat vezérigazgatója Nagy Sándor a technikai kihívásokat mutatta be a megjelent vállalkozóknak, illetve a beruházás jövőbeni kereteiről nyújtott bővebb felvilágosítást. A találkozón elhangzott, hogy az új blokk(ok) építése során 40%-os hazai beszállítói arány elérése a cél. Az évszázad beruházása jelentős lendületet adhat a magyar gazdaságnak, és növelheti az ország energiabiztonságát is.
 
Komáromban a Monostori Erődben találkozott az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezetése és Komárom-Esztergom, valamint Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozók. Nagy Sándor vezérigazgató részletesen tájékoztatta az érdeklődőket a tervezett új atomerőművi blokk(ok) létesítésének aktuális kérdéseiről, a beszállítói program hátteréről. A találkozó célja az, hogy a cég első kézből tájékoztathassa a magyarországi kis-, közepes- és nagyvállalatokat az új blokk(ok)ról és a beszállítói programról.
IMG_0088-komarom.JPG

„Az energetika területén a beruházások kiemelkedően hosszú távúak és a legmagasabb minőségi követelményeket támasztják a résztvevő vállalkozásokkal szemben. Különösen egy nukleáris beruházás kapcsán kap kiemelt figyelmet a biztonság, így azon cégeknek, akik részt kívánnak venni az új atomerőművi blokk(ok) létesítésének és üzemeltetésének folyamatában, kompromisszumokat nélkülöző szolgáltatást kell nyújtaniuk. Beszállítói programunkat azért indítottuk el, hogy e vállalkozások időben felkészülhessenek a szükséges fejlesztésekre, és sikerrel válhassanak a MVM Paks II. Zrt. partnereivé.” - mondta Nagy Sándor, a társaság vezérigazgatója.
 
A program résztvevői bepillantást nyerhettek az építkezés jövőbeni technikai részleteibe, valamint információkat kaptak a javasolt felkészülési folyamattal, a szükséges engedélyekkel, minősítésekkel, a speciális műszaki kihívásokkal kapcsolatban. Emellett a nukleáris ipar biztonsági elvárásairól és az ehhez kapcsolódó minőségirányítási rendszerekről is tájékoztatást adtak az előadó szakemberek.
 
Az új blokk(ok) építése, majd az azt követő üzemeltetés több évtizedes munkalehetőséget biztosíthat a hazai vállalatok és intézmények részére. A várakozások szerint csúcsidőben több ezer szakembernek is munkát adhat az építkezés. A beruházás során cél a 40%-os magyar beszállítói arány elérése, így az új blokk(ok) létesítése hatalmas lendületet adhat az egész magyar gazdaságnak is.
 
A rendezvényen elhangzott többek között az is, hogy az új blokk(ok) megépítéséhez a becslések szerint több tízezer tonna berendezés beszállítására, legyártására és szerelésére, több százezer tonna építőanyag felhasználására lesz szükség, és a kivitelezés alatt várhatóan több ezer ember helyszíni munkavégzését, elhelyezését kell biztosítani. Ez óriási logisztikai feladat, és a szolgáltatások teljes spektrumát, így üzleti lehetőséget is jelent a magyar mikró-, kis- és középvállalkozásoknak.
 
Az egész országot lefedő tájékoztató program keretében az MVM Paks II Zrt. már beszállítói találkozót rendezett Pakson, Kalocsán és Veszprémben 2013-ban, míg 2014-ben Komáromban, Debrecenben és Miskolcon tájékoztatják azon vállalkozásokat, akik részt szeretnének venni a beruházásban.