Feljebb
Bejelentkezés
HU | EN

Paks II. Zrt.

Paks II. Zrt.

Skip Navigation LinksPaks II. Zrt. » Paks II. Zrt. » Atomenergia » Atomenergetikai alapismeretek » Magyar tudósok a nukleáris energetikában

Skip Navigation LinksMagyar tudósok a nukleáris energetikában

 
 
 
Wigner Jenő
Nobel-díjas magyar fizikus
  
Budapest, 1902.11.17. – Princeton, 1995.01.01.
 
Boldog gyermekkorát összetartó családban töltötte. 11 éves korában tuberkulózist diagnosztizáltak nála, ezt követően édesanyjával néhány hetet az Alpokban töltött.
A Fasori Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, ahol Neumann Jánossal együtt koptatták az iskolapadot.
Az egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen vegyészmérnök hallgatóként kezdte meg (1919), majd egy év után a berlini egyetemen folytatta a képzést. Az új fizikai felismerések magával ragadták, elkezdte a Német Fizikai Társulat rendezvényeit látogatni, ahol olyan nagy tudósokkal találkozhatott, mint Albert Einstein, Szilárd Leó – akivel rövid időn belül jó barátok lettek – és Wolfgang Pauli.
Tanulmányait befejezve 1925-ben visszatért Magyarországra, ahol édesapja mellett az újpesti bőrgyárban mérnökként helyezkedett el. Később nem tudott ellenállni a berlini Kristálytani Kutatóintézet ajánlatának és visszatért Berlinbe.
Disszertációja a kvantumkémia első munkájának tekinthető, a hidrogén molekula keletkezését tárgyalja, amellyel felhívta magára a fizikusvilág figyelmét. Felismerte a tér-idő szimmetria szerepét a kvantummechanikában (1929).
1930-ban települt át az Amerikai Egyesült Államokba, Princetoni Egyetemen kapott tanári állást, ahol az életútja újból kapcsolódott Neumann Jánoshoz.
1934-ben Szilárd Leó neutronok felhasználásával előidézhető láncreakció ötletét jónak tartotta és közösen kidolgozták az elmélet lényegét. Szilárddal és Tellerrel közösen vették rá Einsteint a Roosevelthez szóló nevezetes levél megírására. Ő is részt vett a levél nyomán beinduló atomkutatásokban a Manhattan-terv keretein belül, ahol Szilárd Leóval, Neumann Jánossal, Teller Edével és Enrico Fermivel végezte a kutatásokat.
A negyvenes évek elején az atomenergia békés felhasználásának úttörője lett: 1941-ben ő tervezte meg az első, kísérleti atomreaktort, és ő ajánlotta, hogy a neutronok lassítására vizet használjanak.
Jelentős szerepet vállalt az első atomreaktor kifejlesztésében és 1942. december 2-i indításában.
Az első olyan nagyteljesítményű reaktorokat tervezte, amelyeknél vízhűtést alkalmaztak, ezek az áramló víz hűtötte reaktorok azok a biztonságos reaktor típusok, amelyeket a jelenleg is működő atomerőművek 80%-ában használunk. Ebben a típusban a hűtővíz egyben a neutron lassító (moderátor) közeg is, így ha a hűtés megszűnik, a reaktorban lecsökken a lassú neutronok száma is, és a láncreakció leáll.
1963-ban fizikai Nobel-díjat kapott munkásságáért, amit az atommag és az elemi részecskék elméletéhez adott hozzájárulásáért, elsősorban az alapvető szimmetriaelvek fölfedezésével és alkalmazásával nyert el.
1983-ban meglátogatta a Paksi Atomerőművet. 1987-ben megkapta az ELTE tiszteletbeli doktori címét, majd 1988-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.
1995-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Princeton-ban hunyt el.
 
Források:
 
Szilárd Leó
Magyar fizikus
 
Budapest, 1898.02.11. – La Jolla, 1964.05.30.  
 
A magánúton végzett elemi után a Kemény Zsigmond Reálgimnáziumban folytatta a tanulmányait, ahol a fizikával kapcsolatos előadási kísérletek felkeltették érdeklődését a tantárgy iránt.
1916-ban beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre, majd 1919 végén a berlini Műegyetemen fizikusi szakon folytatta a tanulmányait. A PhD fokozatot 1925-ben szerezte meg, amely eredményével elnyerte Albert Einstein és Max von Laue elismerését. Ez idő alatt ismerte meg Wigner Jenőt is.
1925 és 1933 között a berlini Egyetemen dolgozott, előbb tanársegédként, később magántanárként. Ezen időszak alatt több szabadalma is született, ebből nyolc Albert Einsteinnel közösen. A leghíresebb az 1927 decemberében mozgó alkatrész nélküli hűtőszekrényre tett szabadalmi bejelentés. Ezt az elvet használják ma a tenyészreaktorok folyékony fémhűtésére.
1933-ban Angliába költözött, a londoni St. Bartholomew kórházban kapott munkát, mint kísérleti kutató.
Rutherford egyik előadásán hallotta, hogy az atomenergia gyakorlati felhasználása lehetetlen. Ezt követően megalkotta a nukleáris láncreakció elvét és bevezette a kritikus tömeg fogalmát. Erre az eljárásra szabadalmat is jelentett be (1934), de azonnal katonai titokká is nyilváníttatta.
1935 és 1938 között Oxfordban a Clarendon Laboratórium munkatársa volt.
1935 tavaszán megpróbálja elérni, hogy az atomtudósok és kutatók ne hozzák nyilvánosságra eredményeiket, megakadályozandó, hogy Németország is tudomást szerezzen róluk. Ezt tekinthetjük az első kísérletnek a nukleáris fegyverkezés ellenőrzésére.
1938. január 2-án az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol a New York-i Columbia Egyetemen kezdett el dolgozni.
1939-ben hallott a németországi maghasítási kísérletek sikeréről. Megvizsgálta az uránt és bebizonyította, hogy uránban neutronsokszorozás következik be. A felfedezés megjelentetését meg akarta akadályozni (tekintettel a háborús helyzetre), de 1939 őszén napvilágot látott a hír. Félvén attól, hogy a németek hamarosan képesek lehetnek atombomba előállítására, Wigner Jenő és Teller Ede segítségével meggyőzte Einsteint a veszély valódiságáról és levelet írtak Roosevelt elnöknek. Ennek eredményeként indult meg az amerikai atombomba-kutatás, a Manhattan-program keretében, melynek főfizikusa volt 1942 és 1946 között. Itt együtt dolgozott Wigner Jenővel, Neumann Jánossal, Teller Edével és Enrico Fermivel.
1942. december 2-án a Fermivel közösen tervezett első atomreaktort helyezték üzembe.
1944. augusztus 10-én javasolta az atomenergia nemzetközi ellenőrzését, megakadályozandó a fegyverkezési versenyt. Mivel már biztos volt Németország veresége, határozott akciókat szervezett az atombomba bevetésének megakadályozására.
Javaslata alapján hozták létre később az Atomenergia Bizottságot. Később is mindent megtett a szovjet-amerikai fegyverkezési verseny megszüntetése érdekében. Az amerikai titkosrendőrség rendszeresen megfigyelte és jelentéseket írtak róla. Befolyása csökkenni kezdett, háttérbe szorult, így váltásra kényszerült.
1946 nyarán lemondott a Metallurgiai Laboratóriumban és félállású biológiaprofesszor lett a Chicagói Egyetem Sugárbiológiai és Biofiziológiai tanszékén. Ugyanakkor félállásban tanácsadóként dolgozott az egyetem Társadalomtudományi Osztályán az atomenergia társadalmi szempontjainak kutatásán.
1955. május 18-án Fermivel közösen megkapták az atomreaktor szabadalmát.
Később a Pugwash-mozgalomban aktívan részt vett, amelyben amerikai és szovjet tudósok vitatják meg a béke és a leszerelés kérdéseit.
1959 őszén állapítják meg hólyagrákját. Személyesen tervezi meg és irányítja saját sugárkezelését, amelynek eredményeképpen felgyógyul betegségéből.
1960. május 18-án megkapta az USA Atomok a Békéért díjat.
Később megszerzi Hruscsov hozzájárulását a Moszkva-Washington "forró dróthoz".
1964 februárjától a Salk Intézetben dolgozott. Kutatásai alapján jött létre a biofizika.
1964. május 30-án szívroham következtében hunyt el.
 
Források:
   wikipedia.org
   atomeromu.hu
   Fizikai Szemle 1998/2.
      
 
 
 
Teller Ede
Magyar fizikus
 
Budapest, 1908. január 15. – Stanford, Kalifornia, 2003. szeptember 9.
 
 
Elemi osztályait magániskolában járta ki, majd a középiskolát a Trefort utcai Minta Gimnáziumban végezte.
1925-ben beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem vegyész szakára hasonlóan Wigner Jenőhöz és Neumann Jánoshoz. Pár hónap után Németországban, Karlsruhéban folytatta tanulmányait és itt ismerkedett meg a kvantummechanikával. Két év vegyészeti tanulmányok után váltott és véglegesen elkötelezte magát a fizika mellett.
1928-ban a müncheni egyetem fizika szakán Arnold Sommerfeldnél folytatta tanulmányait. Itt érte egy villamos baleset, amelynek következtében elveszítette jobb lábfejét. Felgyógyulása után mivel Sommerfeldnek, a klasszikus fizika egyik utolsó nagy alakjának előadásai nem nyerték meg a tetszését, a következő tanévet Lipcsében folytatta, ahol Werner Karl Heisenberg adott elő.
1930-ban doktorált fizikából, majd Göttingenben kapott kutatói állást, ahol olyan vezetőkkel dolgozhatott együtt, mint Albert Einstein, Niels Bohr és Heisenberg.
A politikai helyzet változását követően 1934-ben csatlakozott Niels Bohr kutatócsoportjához Dániában, ahol megismerte George Gamow-ot.
1935-ben az Amerikai Egyesült Állomokba emigrált, ahol Gamow hívására a George Washington Egyetemen kezdett oktatni.
1938-ban a csillagok energiatermelését Gamow és Teller közösen a magfúzióval, vagyis a termonukleáris reakcióval magyarázzák.
1939-ben közösen szerveznek konferenciát és az erre meghívottként oda érkező Niels Bohrtól hallanak Otto Hahn Németországban elért eredményéről, a maghasadásról.
Teller ekkor felismerte annak veszélyét, hogy a német tudósok felfedezték a maghasadást. Így Wignerrel és Szilárddal rávették Einsteint a nevezetes levél megírására Roosevelt elnök felé.
A Manhattan-tervben is jelentős szerepet kapott, később dolgozik Los Alamosban az atombomba kutatásokon, de 1942-től igazán a hidrogénbomba felé koncentrálta a figyelmét.
Sokat foglalkozott az atomreaktorokkal is. Felismerte az urán-grafit-víz típusú reaktorok veszélyforrását (Teller-effektus) és sikerült leállíttatnia az USA-ban az olyan grafitos reaktorok működtetését, mint amilyen például később a Csernobili erőmű lett. Elnöke volt az Egyesült Államokban a Reaktorbiztonsági Tanácsnak.
Truman elnök elrendelte a fúziós fegyver kidolgozását Los Alamosban, és 1952-ben sikeresen ki is próbálták az első amerikai hidrogénbombát. Teller látva, hogy a Los Alamos-i tudósok nincsenek egyértelműen a következő fegyvergeneráció kifejlesztése mellett, így nagy energiával küzdött egy új laboratórium létrehozásáért.
Az Atomenergia Bizottság Észak-Kaliforniában megalapította a Lawrence Livermore Laboratóriumot, amelynek Teller tanácsadója, igazgatóhelyettese, végül igazgatója lett.
1990-től kezdve minden évben hazalátogatott Magyarországra, 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lett, majd egy évvel később a Budapesti Műszaki Egyetem tiszteletbeli doktora, és 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrendet kapott.
2003-ban 95 évesen Stanfordban hunyt el.
 
Források:
   wikipedia.org
   atomeromu.hu
 
 
Neumann János
Magyar matematikus
 
Budapest, 1903.12.28. – Washington 1957.02.08.
 
 
Gyerekkorában már kortársait meghaladó képességeket mutatott. A francia és német nyelveket folyékonyan beszélte, emlékezőtehetsége szinte fotografikus volt és fejszámolásban is verhetetlennek bizonyult. Az elemi elvégzése után 1913-tól a Fasori Gimnáziumban folytatta a tanulmányait, ahol megismerte Wigner Jenőt.
1921-ben beiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsész szakára, ahol a fő tárgya a matematika volt, de a fizika és kémia is egyaránt az érdeklődési körébe tartozott. 1926-ban doktorrá avatták. 1921-ben szintén beiratkozott a berlini egyetemre, ahol szintén 1926-ban szerzett vegyészmérnöki diplomát. 1927-től a Friedrich Wilhelm Egyetemen kezdett oktatni.
 1929-ben az Amerikai Egyesült Államokba a Princetoni Egyetem hívta meg vendégprofesszornak.
1930 és 1933 között félévet Princeton-ban, félévet Európában töltött oktatással. Németországi politikai helyzet változását követően 1933-ban Princeton-ban telepedett le. Az Amerika Egyesült Államokban részt vett az atombombával kapcsolatos kutatásokban. A lökéshullámok tanulmányozásakor kapott rendkívül bonyolult egyenletek sok numerikus számítást igényeltek. Ennek hatására erősödött meg benne a számítógépek szükségessége.
1945-től 1957-ig a princetoni Elektronikus Számítógép projekt igazgatója. Az első teljesen elektronikus számítógépek (pl. ENIAC, Electronic Integrator And Computer) működésének kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett.
1955-ben a legmagasabb kormány megbízatást kapta meg, kinevezték az Atomic Energy Commission (Atomenergia Bizottság) tagjává, ahol összesen öten dolgoztak. Hátralévő éveiben súlyos rákbetegségben szenvedett, majd 1957 februárjában elhunyt.
 
Források:
 
 
Dr. Lévai András
Magyar energetikai tudós professzor
 
Oravica, 1908.12.22. – Budapest, 2003.04.23.
 
 
Középiskolai tanulmányait a Temesvári Piarista Gimnáziumban végezte, majd egyetemi tanulmányait a grazi és a bécsi műegyetemen folytatta. 1931-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet.
Mérnöki pályáját román és magyar ipartelepeken kezdte. Ő tervezte meg a Csepeli Erőmű rekonstrukcióját, amelyben úttörő megoldást alkalmazott.
1945-50 között a Nehézipari Központ osztály- majd cégvezetője volt, szervezte az erőművek háború utáni helyreállítását és az együttműködő erőműrendszer létrehozását.
1950-ben megalapította az Erőmű Tervező Irodát, amelynek több mint egy évtizeden keresztül vezérigazgatója volt.
1962-67 között nehézipari miniszterhelyettesként irányította a hazai erőművek tervezését. Irányítása alatt épült az összes szénerőművünk, a 20 MW-ostól a 215 MW-os egységekig.
Az együttműködő erőműrendszer létrehozásával összhangban vitathatatlan érdemei voltak a rendszerhatások feltárásában.
A hazai atomenergia-program elindítója volt, már a Genfi Konferenciát követően 1955-56-ban számos előadásban és tanulmányban kijelölte az atomenergia várható szerepét és a követendő irányt. Illetékes miniszterhelyettesként, ő készítette elő a Paksi Atomerőmű építésére vonatkozó szerződést.
Nagy szakmai tapasztalat birtokában végzett kiváló oktatási tevékenységet is. 1953-ban megalapította a Hőerőművek Tanszékét, amelyet nyugdíjba vonulásáig vezetett. Felépítette a hőerőművekkel és atomerőművekkel kapcsolatos oktatási tematikát. A gyakorlati oktatás rendkívül szerves részét képezte a tematikának, ezért számos laboratórium és kiszolgáló egység (pl.: tanreaktor) létesítését is kezdeményezte.
Kimagasló tevékenységéért számos állami kitüntetésben részesült: Magyar Köztársasági Érdemérem (1948), Kossuth-díj (1949), Szocialista Munkáért Érdemérem (1957), Munka Érdemrend (1968), Szocialista Magyarországért Érdemérem (1978), Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1988) és Széchenyi-díj. A Moszkvai Energetikai Intézet (1975) és a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktora. A Budapesti Műszaki Egyetem professor emeritusa.
A 2009. július 8-án, a Paksi Atomerőmű új blokkokkal történő bővítési munkáira létrehozott projekt az ő nevét viselte.
Források:
 
 
Hevesy György
Nobel-díjas magyar vegyész
 
Budapest, 1885. augusztus 1. – Freiburg im Breisgau, 1966. július 5.
 
 
Gyermekkorát Budapesten töltötte, a Piarista gimnáziumban érettségizett 1903-ban. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen kezdte, majd egy év után Berlinben folytatta. Doktori fokozatát 1908-ban Freiburgban szerezte meg fizikából. Elkezdett érdeklődni a kémia iránt, emiatt Zürichben dolgozott, Richard Lorenz mellett vállalt tanársegédi állást. Manchester, Bécs és Budapest laboratóriumai között ingázott, jómódú apjának köszönhetően sehol sem kért fizetést.
 
Az osztrák-magyar kormányzat 1912-ben 100 kg radioólmot ajándékozott Rutherfordnak, amely segítségével a Rádium D komponensét szerette volna vizsgálni, azonban a nagy mennyiségű ólom ezt meghiúsította. Rutherford kérésére Hevesy megpróbálta szétválasztani az RaD atomokat az ólomatomoktól, de nem járt sikerrel. Ezen „elválaszthatatlanság” vezette a radioaktív nyomjelzés felfedezéséhez.
 
Szájhagyomány szerint a radioaktív nyomjelzés a következőképpen fogalmazódott meg Hevesyben: Hallotta, hogy a házvezetőnőjük összegyűjti az ételmaradékokat és azokat felhasználva készíti el a későbbi napokban felszolgált fasírtot. Ezt tesztelve egyik nap szándékosan a tányérján hagyott egy sült szeletet, miután beinjekciózta gyenge radioizotóppal. A pár nappal későbbi ebéden felszolgált fasírt közelébe helyezte a Geiger-számlálót, ami jelezni kezdett.
 
A 19. században kezdték el a kémiai elemeket rendszerbe foglalni. A táblázat folyamatosan megtelt, de a 72-es sorszámú elemet egészen 1923-ig nem találták. Hevesy Koppenhágába visszatérve a Bohr féle atommodell alapján arra a következtetésre jutott, hogy a hiányzó elem a titáncsoportból kell, hogy kikerüljön. Ennek megfelelően cirkon-tartalmú ásványokat szerzett be, amelyekből kimosta az oldékony anyagokat, majd megvizsgálta a röntgenspektrumukat. Az eredmények igazolták a feltételezést és az új elemet Koppenhága latin nevéről hafniumnak nevezték el.
 
Politikai okok miatt 1943-ban családjával Stockholmba költözött, ahol ugyanebben az évben a "radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért a kémiai kutatásban" indoklással Hevesynek ítélték a kémiai Nobel-díjat.
 
A világ számos egyeteme adományozott neki díszdoktori címet, megkapta a Copley-érmet és a Royal Society tagjává választották.
 
80 évesen, 1966-ban Freiburgban hunyt el.
 
Források:
   atomeromu.hu
   Marx György: A marslakók érkezése
 
 
 
 
Kemény János
Magyar matematikus, számítástechnikus
 
Budapest, 1926. május 31. – New Hampshire, USA, 1992. december 26.
 
 
Gyermekkorában családjával Budapesten élt, a Vilmos császár úti Rácz-féle elemi magániskolába járt, ahol évekig Balázs Nándor volt a padtársa. Tanulmányait a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba folytatta.
 
1940 januárjában családjával külföldre emigrált. Középiskolai tanulmányait New Yorkban fejezte be, a Princetoni Egyetemen végzett, 1949-ben doktorált logikából. Katonai szolgálatra Los Alamosba került, s a Manhattan terv keretében a későbbi Nobel-díjas Richard Feynman munkatársa volt. Ebben az időszakban találkozott az Amerikában dolgozó magyar fizikusokkal: Teller Edével, Szilárd Leóval, Wigner Jenővel.
 
1947-ben leszerelt a sorkatonai szolgálatból. Ezt követően a Princetoni Egyetemen lediplomázott, majd Albert Einstein tanársegédje lett. Együtt kutatták ekkor az egyesített térelméletet. 1949-ben szerezte meg doktori fokozatát, ezt követően a Haditengerészet princetoni kutatóintézetében, majd az egyetem filozófiai tanszékén dolgozott. Munkájára nagy hatással volt Neumann Jánoson kívül Bertrand Russell is. Később a Kenti Egyetem munkatársa lett. 27 évesen a Dartmouthi Főiskolára hívták meg matematikaprofesszornak, ahol két év múlva már a Matematikai Intézetet vezeti. 1962-ben ő javasolta az egyetemi számítógépközpont megépítését is. 1963-ban Thomas Kurtzcal közösen dolgozták ki az első időosztásos számítógépes rendszert, amely megnövelte a processzorok kihasználtságát, ezzel a rendszerteljesítményét is. Ezért a munkájáért 1990-ben megkapta az IBM első Louis Robinson-díját. Szintén Kemény és Thomas Kurtz közös munkájának eredményeként jött létre a BASIC (Beginner's All-purpose Symbolic Instruction Code) programozási nyelv, ami a 80-as években több számítógép „beépített” nyelvévé vált.
 
Kemény nevéhez fűződik még a ma közkedvelt elektronikus levelezés (e-mail) is. Felesége egy 200 km távolságban levő főiskolán dolgozott. A két főiskola központi gépének összekapcsolásával létrejött az első „internet” amelyen keresztül levelezhettek.
 
1970-ben a főiskola rektora lett, ezt a tisztet 1981-ig töltötte be. A főiskolán több újítást is bevezetett. Ő tette lehetővé például a feketék, nők és indián őslakosok beiratkozását a főiskolára, amit addig a rendkívül konzervatív hagyományok tiltottak. Dartmouthban még rektorként is tartott órákat, nem csak matematikus hallgatóknak.
 
A Three Mile Island-i atomerőműbaleset után őt kérték fel a kormányzati vizsgálat vezetésére. 
 
Életében egyszer tett rövid látogatást Magyarországon, 1964-ben.
 
Források:
 
Telegdi Bálint
Magyar Wolf-díjas kísérleti részecskefizikus
 
 Budapest, 1922. január 11. – Pasadena, Kalifornia, 2006. április 8.
 
Telegdi Bálintnak élmény gazdag gyermekkora volt, hajózási vállalkozó édesapjával egyhónapos korától délkelet-európai országok között „ingázva” élt. 1928-29-ben két évre visszatértek Budapestre, ahol iskolába járt, és megtanult magyarul. Középiskolába Bécsben járt, majd a német megszállás elől Olaszországba költöztek 1938-ban. Svájcban végezte egyetemi tanulmányait: Lausanne-ban vegyészmérnöki alapképzést (diplomamunkája a Geiger-Müller számlálócső holtidejének tanulmányozása volt), a zürichi műegyetemen fizikából doktorált. 1951-től 1976-ig Enrico Fermi közelében tanított a Chicagói Egyetemen. Felesége Szilárd Leó titkárnője volt. Chicagoban müonok bomlásával kísérletezett. 1978 és 1992 között a California Institute of Technology (Caltech) tanára volt. 1991-ben kapta meg a Wolf-díjat. 1976-tól 1989-ig, nyugdíjazásáig professzor volt a zürichi Szövetségi Műegyetemen (Eidgenössische Technische Hochschule). Nyugdíjba vonulása után a CERN-ben (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) dolgozott.
Források: